SALDO Zrt. logo
Cikkek, hírek

Új vezérigazgató a SALDO élén

saldo új vezérigazgató

Figyelem, ez a cikk több mint egy éve nem frissült!

## A SALDO Zrt. élén új vezérigazgató, Sarkadi-Nagy András áll június elsejétől A tulajdonosok által három évre kinevezett szakember szakmai pályafutását közgazdászként a piaci szférában kezdte, multinacionális üzleti környezetben. Sok éves tapasztalattal rendelkezik projektmenedzsment, adatokon nyugvó döntéshozatali folyamatok területén, illetve stratégiai és operatív szintű, komplex üzleti problémamegoldások tanácsadójaként. Cégvezetőként olyan fejlesztési irányokat kíván megvalósítani, amelyek lehetővé teszik a párbeszéden alapuló ügyféligények megismerését, új szolgáltatási elemek kifejlesztését. Tavaly, részben a pandémia okozta kihívásokra is reagálva, felgyorsultak azok a digitális fejlesztések, amelyek jelentősen hozzájárulnak az ügyfelek korszerűbb kiszolgálásához. Emellett a vezérigazgató kihangsúlyozta, fontosnak tartja a SALDO tradícióit is, a meglévő vállalati értékek megőrzését, gondos ápolását. "A járványidőszak mindannyiunkban felértékelte a munkakapcsolatok, szakmai partnerségek, együttműködések személyes jelentőségét, még akkor is, ha digitális megoldásokkal sikerült biztosítanunk az üzleti folyamataink zökkenőmentes működését. A nyitás időszaka mindenkiben pozitív energiákat szabadít fel, amely számunkra is megkönnyíti a személyes kapcsolataink újrarendezését, a közvetlen diskurzusok elindítását, az interakciók megsokszorozását. Őszintén bízom benne, hogy mihamarabb módunkban áll személyesen is találkozni egymással a SALDO valamelyik szakmai rendezvényén" - mondta el Sarkadi-Nagy András.

2021-06-22

Adótanácsadásra van szüksége? Cége nehezen boldogul a számviteli,
munkaügyi problémákkal? Kérjen tőlünk személyre szabott ajánlatot!

Releváns cikkek

Összes olvasása

Iratkozzon fel a SALDO hírlevelére
és mi naprakészen tartjuk adóügyekben!