SALDO Zrt. logo
Cikkek, hírek

Önkormányzatok éves áfabevallásának gyakorlati tudnivalói

adatszolgáltatás áfabevallás önkormányzat számla

Figyelem, ez a cikk több mint egy éve nem frissült!

A 85/2020. (IV.5.) Korm. rendelet 17. § rendelkezése alapján az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó adatszolgáltatásra kötelezettek az áfabevallási kötelezettségüknek éves gyakorisággal kell eleget tenniük, melynek legközelebbi határideje 2021. február 25.

Kivételt képeznek ez alól azok az Intézmények, akiknek 2020 év folyamán áfa gyakoriság változását engedélyezte az adóhatóság. Ezen intézményeknek a 2020 év utolsó bevallási időszakáról elkészített áfabevallás határideje 2021. január 20-a volt.

Az éves áfabevallás benyújtására kötelezett önkormányzatoknak és azok adatszolgáltatásra kötelezett költségvetési szerveinek (továbbiakban önkormányzatok) a 2020.04.20-án esedékes havi, illetve negyedéves áfabevallásukat már nem kellett benyújtaniuk az adóhatóság részére. Amennyiben az intézmények a március hónapról, illetve az I. negyedévről mégis elkészítették és benyújtották bevallásukat, úgy az adóhatóság a benyújtott áfabevallást információink szerint befogadta és feldolgozta.

Kérdésként merül fel, hogy a 2020 évről elkészítendő éves áfabevallás kitöltése során mely áfabevallási gyakoriság kerüljön feltüntetésre, és mely bevallási időszakot jelöljenek meg a bevallásban?

Az áfabevallás fő lapjának kitöltése során az önkormányzatoknak, illetve az államháztartás alrendszerébe tartozó adatszolgáltatásra kötelezetteknek bevallási gyakoriságnak az „éves” gyakoriságot kell megjelölniük.

A bevallási időszak vonatkozásában általánosságban megfogalmazható, hogy az éves áfabevallás időszakának azt az időszakot kell megjelölni, amelyről az adózó még nem nyújtott be áfabevallást.

Például, a negyedéves áfabevallási gyakorisággal rendelkező önkormányzat, ha az I. negyedévről nem nyújtotta be az áfabevallást, akkor az éves áfabevallás időszakának a 2020.01.01.-2020.12.31. időszakot kell jelölnie. Amennyiben az 2020. I. negyedévről az áfabevallás benyújtásra és feldolgozásra került, akkor bevallás időszakának a 2020.04.01-2020.12.31. időszakot kell feltüntetni.

További kérdésként merül fel, hogy a 2020. évről elkészített éves áfabevallás M lapján mely számlákról kell adatot szolgáltatni?

2020. július 1-től a számla adatszolgáltatás szabályainak változása kapcsán módosult a szállítói számlák adatszolgáltatási rendje is. 2020. július 1-től értékhatár nélkül az összes olyan belföldi adóalany által kiállított áfát tartalmazó szállítói számláról adatot kell szolgáltatni az áfabevallás M lapján az adóhatóság részére, mellyel összefüggésben a számla befogadója adólevonási jogot gyakorol.

A jogszabályváltozáshoz átmeneti rendelkezés is kapcsolódott. Az Áfa tv. 338. § (1) bekezdés értelmében a 2020. június 30. napján hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni azon szállítói számlák esetén, amely alapján az adóalany 2020. június 30. napját magában foglaló adómegállapítási időszakban gyakorol levonási jogot, veszi figyelembe a módosítás vagy érvénytelenítés hatását.

A leírtak alapján az önkormányzatok a 2020. évi áfa bevallás M-lapján csak az olyan 100.000 Ft-ot meghaladó áfatartalmú számlát kötelező szerepeltetniük, melyhez kapcsolódóan e bevallási időszakban levonási jogot gyakorolnak.

Az M lapon továbbra sem kell adatot szolgáltatni a fordított adózás alá eső ügyletek áfatartalmáról, valamint azokról a szállítói számlákról sem, amelyek áfát tartalmaznak ugyan, de az intézmény e számlával összefüggésben levonási jogot nem gyakorol.

2021-02-04

Adótanácsadásra van szüksége? Cége nehezen boldogul a számviteli,
munkaügyi problémákkal? Kérjen tőlünk személyre szabott ajánlatot!

Releváns cikkek

Összes olvasása

Iratkozzon fel a SALDO hírlevelére
és mi naprakészen tartjuk adóügyekben!