A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 42. § (1) bekezdése előírja, hogy az ajánlatkérőnek minősülő intézmények minden év március 31-éig éves összesített közbeszerzési tervet kötelesek készíteni, az adott évre tervezett közbeszerzéseikről.
A Kbt. 43. § (2) bek. a) pontja szerint a 2020. évi közbeszerzési tervet már az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) kell közzétenni.
Az EKR-ben az intézmény nevében csak olyan felhasználó tud közbeszerzési tervet rögzíteni és publikálni, aki szervezeti „superuser” vagy „közbeszerzési terv karbantartó” jogosultsággal rendelkezik.
Az EKR-ben a közbeszerzési tervet a „Közbeszerzési terv” főmenü „Közbeszerzési terveim” almenüjében lehet elkészíteni, az „Új tervsor hozzáadása” funkciógomb használatával. A tervet soronkénti – azaz eljárásonkénti – felvitellel kell elkészíteni, majd ezt követően a „Publikálás” gombra kattintva közzétenni.
Tekintettel arra, hogy a hivatkozott jogszabályhelyek nem mentesítenek a közbeszerzési terv elkészítése és közzététele alól „nemleges” adatszolgáltatás esetén se, ezért javasoljuk, hogy ilyenkor az intézmények egy „üres” tervet publikáljanak (ennek módja: tervsor rögzítése nélkül a „Mentés”-re kattintani, majd ezt követően a „Publikálás”-t választani).
Egyébként a közbeszerzési tervben fel kell tüntetni az esetlegesen a tervkészítés előtt – de január 1-e után – indított eljárások adatait is (a Kbt. 42. § (2) bekezdése szerint). Továbbá a tervben való feltüntetés nem jelenti annak lefolytatásának kötelezettségét, viszont módosítás esetén a módosított tervet a hatályos szabályok szerint szintén közzé kell tenni.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy bár a Kbt. alapján a tervet már csak az EKR-ben kell publikálni, de ha valamely belső szabályzat (pl. közbeszerzési szabályzat) továbbra is előírja a terv egyéb módon – például az intézmény saját honlapján – történő közzétételt, akkor annak is eleget kell tenni. A koronavírus megakadályozása érdekében elrendelt veszélyhelyzet, és az ezzel kapcsolatos korlátozások nem mentesítenek a közbeszerzési törvényben előírt feladatok teljesítése alól.