 ##Hogyan védekezhetünk a lehallgatás, megfigyelés ellen? Az okos eszközök világában sokakat már meg sem érintenek az olyan „orwelli” hírek, minthogy szupertitkos adatok szivárogtak ki, feltörték a hírességek e-mailfiókját, magánszemélyeket számítógépük kameráján keresztül figyeltek meg. Azonban néhány hete felrobbant az összes sajtóorgánum a közel s távol legsúlyosabb lehallgatási botrány hírére, miszerint üzletemberek, újságírók és ügyvédek százainak mobiltelefonjára telepítették az izraeli NSO Group Pegasus nevű kémszoftverét. A Pegasus-szoftver a célszemély mobiljára telepítve képes minden azon tárolt és átmenő adatot (a levelezés, fényképek, videók, bármilyen internetes tevékenység) továbbítani, valamint a kamera és a mikrofon bekapcsolásával a környezetet megfigyelni, azt rögzíteni. A szoftver alapvetően legális, azonban kizárólag bűnözők és terroristák ellen lehet bevetni. Miután felröppent az a hír is, hogy Magyarországon szintén bevetették a lehallgató szoftvert magyar civilekkel szemben (az előzetes információk szerint 300 személyt érint), azóta a Pegasus szóról már a magyar polgároknak sem csupán a görög mitológiából ismert szárnyas ló jut eszébe. A személyes adatokat is nagyban érintő botrányra reagálva a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság pár hetes hallgatás után 2021. augusztus 5-én kiadott közleményében tudatta, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény alapján hivatalból vizsgálatot indított a kémprogram ügyében, valamint az üggyel kapcsolatban a vizsgálati eljárás végéig a Hatóság egyéb információt nem fog közölni. A vizsgálat lefolytatására 60 napja van a Hatóságnak, ha hatósági eljárás indul, akkor arra pedig 150 napja, mely eljárás eredményét kíváncsian várjuk. A fentieket hallgatva felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy vajon személyesen a magánéletünkben tudunk-e tenni lehallgatás, megfigyelés ellen? Összegyűjtöttünk néhány egyszerűbb intézkedést, melyet megtehetünk annak érdekében, hogy némileg megnehezítsük az illegális megfigyelést vagy lehallgatást végzők dolgát. * Telefonunk kiválasztása során az ár, a teljesítmény vagy a külső megjelenés mellett legyen szempont a készülék biztonsági foka is, * Folyamatosan frissítsük a telefon szoftverét, illetve az alkalmazásokat, * A csetprogramokban (messenger, viber, whatsapp stb.) állítsuk be a végpontok közötti titkosítás lehetőségét, * Gyanús és/vagy ismeretlen személytől/cégtől érkező linket emailt ne nyissunk meg. A mobiltelefon biztonsága mellett fontos szempont a számítógépünkön tárolt adatok biztonságos tárolása is, erre remek megoldás lehet a NAS rendszer a bérelt felhő alapú tárhelyszolgáltatások helyett. A NAS (Network Attached Storage) egy intelligens hálózati adattároló, amely lehetővé teszi biztonsági másolat készítését, adatok tárolását vagy megosztását több számítógép között anélkül, hogy bármilyen külső szolgáltató tárhelyét vennénk igénybe. A fájlok a hálózaton keresztül elérhetőek másik számítógépről, mobiltelefonról vagy akár tabletről, így igen praktikus megoldás adataink biztonságos tárolására.
2021-09-01