SALDO Zrt. logo
Cikkek, hírek

2017. május 31-ig statisztikai adatszolgáltatást kell teljesíteni a 2016. évi közbeszerzésekről

közbeszerzés közbeszerzési adatszolgáltatás közbeszerzési adótanácsadás közbeszerzési eljárás

Figyelem, ez a cikk több mint egy éve nem frissült!

Az statisztikai adatszolgáltatást legkésőbb a tárgyévet követő év május 31. napjáig kell közzétenni.

Ennek megfelelően a 2016. évi eljárásokról szóló adatszolgáltatást 2017. május 31-ig kell közzétenni.

Fontos hangsúlyozni, hogy a Hatóság tájékoztatása szerint a 2016. évről szóló adatszolgáltatásban csak azokat az eljárásokat kell szerepeltetni, amelyek esetében az eljárás eredményéről szóló tájékoztató hirdetmény is még 2016-ban megjelent. Tehát ha pl. az ajánlatkérő 2016-ban elindított egy közbeszerzési eljárást, azonban az eljárást lezáró hirdetmény csak 2017. januárjában jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, akkor ezt nem kell feltüntetni a 2016. évi statisztikai összegezésben.

Ugyanezen logika mentén szintén a most aktuális adatszolgáltatásban kell azokat az eljárásokat is feltüntetni, amelyek még 2015-ben indultak, de az eljárás eredményéről szóló tájékoztató csak 2016-ban jelent meg (mivel ezek a 2015. évről szóló összegezésben nem szerepeltek).

Ráadásul mivel a 2015. évben jogszabály-váltás volt, így eltérő minta (és szabály) alkalmazandó a 2015. november 1-e előtt és az utána indult eljárásoknál.

Az eljárás megindításának időpontja szerint alkalmazandó szabályokat és nyomtatványokat az alábbi táblázat foglalja össze:

 

  Eljárás megindításának dátuma
  2015. november 1-e előtt 2015. november - december hónapban 2016-ban
Alkalmazandó minta klasszikus ajánlatkérő esetén

92/2011. (XII.30.) NFM rendelet 11. melléklete

 

44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 17. melléklete

 

44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 17. melléklete

 

Alkalmazandó minta közszolgáltató ajánlatkérő esetén

92/2011. (XII.30.) NFM rendelet 12. melléklete

 

44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. melléklete

 

44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. melléklete

 

Közzététel módja:

Közbeszerzési Hatóságnak megküldés az osszegezes@kt.hu címre, valamint a Közbeszerzési Adatbázisba való feltöltés

(NFM rendelet 36. § (1) bek., és a régi Kbt. 31. § (1) bek. f) pontja)

Kizárólag a Közbeszerzési Adatbázisba való feltöltés

(új Kbt. 43. § (1) bek. g) pontja)

Kizárólag a Közbeszerzési Adatbázisba való feltöltés

(új Kbt. 43. § (1) bek. g) pontja)

Közzététel határideje 2017. május 31.

 

Amennyiben az ajánlatkérő a 2016. évben nem valósított meg közbeszerzést, akkor is szükséges a statisztikai összegezést megküldeni, illetve feltölteni. Ilyenkor értelemszerűen csak az ajánlatkérői adatok töltendők ki.

A Közbeszerzési Hatóság a kitöltés szabályairól, valamint a Közbeszerzési Adatbázisba történő feltöltés részleteiről tájékoztatót jelentetett meg!

 

Közbeszerzési eljárást szeretne lebonyolítani?

Mi teljes körű segítséget nyújtunk.

Részletes információkért kattintson ide!

 

 

2017-05-21

Adótanácsadásra van szüksége? Cége nehezen boldogul a számviteli,
munkaügyi problémákkal? Kérjen tőlünk személyre szabott ajánlatot!

Releváns cikkek

Összes olvasása

Iratkozzon fel a SALDO hírlevelére
és mi naprakészen tartjuk adóügyekben!